2014. június 27., péntek

Múzeumok éjszakája 2014 – II. Bródy Sándor Megyei Könyvtár közigazgatási részleg

Miután megnéztük a központi könyvtár felnőtt részlegét, átmentünk a Megyeházára, ahol a Közigazgatási Könyvtár található.

Megyeháza


Szőlőfürtös Fazola kapu
Címeres Fazola kapu
Az épület felépítését 1747-ben határozták el. Akkoriban a tisztviselők lakásán intézték az ügyeket, s a megyegyűléseket általában a Püspöki Palotában tartották. Így a hivatalos iratok is szanaszét voltak a városban. Barkóczy püspök határozta el a a Megyeháza felépítését meg is vásárolta a Fekete Sas fogadó épületét. Gerl Mátyás tervei alapján 1749 és 56 között építették fel. Fazola Henrik itt is több maradandó alkotást hozott létre. Elsőt rögtön a bejárati kapu feletti világítóablak kovácsoltvas díszítése jelenti. A második a két oldalt az emeletre vezető lépcsősorhoz nyíló kovácsolt vas ajtót jelenti, ami mára már szinte a város jelképévé vált. 1896-ban a budapesti Világkiállításon is kiállították. A rokokó művészet legszebb remekei Magyarországon, az európai művészet élvonalához tartoznak.


Közigazgatási könyvtár olvasó
Belső terem











Most már azért menjünk be az épületbe. A jobb oldali címeres kapun megyünk a lépcsőházba, ami felvezet a második emeletre, ahol a mai Közigazgatási Könyvtár van. Eredetileg a belső terem szolgált a korabeli iratok elhelyezésére. A bútorok eredetiek, s érdekesség az is, hogy az ablakszemek üvegei is a korabeli mestereket dicsérik. Nem a mai teljesen sima húzott üveg, hanem a régi idők technikájával készített ablakszemekben az üveg vastagsága korántsem egyenlete, így aztán néhol egy kicsit torzít. Nem egy helyen légbuborékok is felfedezhetők az üvegben.

Érseki címer
Ország címer
Város címer

A bútorok tetejét 3 oldalon címer díszíti aranyfüsttel bevonva (az ország, a város, és az érsekség címere). A régi idők iratai elfértek mindössze egy szobában. Ma már egy kicsivel több helyre lenne szükség ehhez.

A könyvtáros sok információt elmondott a történetéről, a fejlődéséről, s talán a jövőjéről. Is eredetileg egy nagy komplexumban gondolták elhelyezni a ma különálló részlegeket. Ez azonban egyenlőre még csak álom. Volt már rá több elképzelés is, de egyik sem valósult meg. Talán a jövőben lesz rá mód.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése