2014. március 11., kedd

V. Junior Expo - Agria Park

Ebben az évben már az 5. alkalommal rendezte meg az Agria Universitas Egyesület a fiatal vállalkozók kiállítását. Eddig a lányom is tevékenyen részt vett a szervezésében és a lebonyolításában, de ebben az évben csak mint vendégszereplő lépett fal a Faatimah Hastáncvilág csoportjával.
Ha jól emlékszem soha ennyi vállalkozó nem jött még el. Változatos termékeket kínáltak, s most már külföldről is jöttek a vállalkozások.
A teljesség igénye nélkül sorolgatom, most nem volt sok idő, hogy mindegyikkel hosszan ismerkedjek. Így aztán azokkal ismerkedtem meg behatóbban, amelyek engem is érdekeltek valamilyen szinten.


Legtovább a Lagardrimi szalon standjánál maradtunk meg, hiszen nemcsak muranoi ékszerket kínáltak, hanem a herendi porcelánfestést is ki lehetett próbálni, amit a lányom meg is tett. Sajnálta, hogy nem ismerkedett meg korábban ezzel a folgalkozásal. Meg kell mondjam nem lakunk porcelánfestő műhely közelében.



A mester, aki bemutatta, hogyan kell porcelánra tollal gyönyörű pillangót rajzolni, amit aztán ki is lehet festeni.


Mester és "tanítvány"

A bútorrestaurátor műhelyében bepillantást nyerhettünk a régi bútorok újjá varázsolásába.

Most pedig Szlovéniába képzelhettük magunkat a vendéglátónk segítéségével, ahol nemcsak házi fínomságokat kóstolhattunk meg, mint például a perecet, az abárolt szalonnából gyúrt sós zsírral, illetve fűszeres túróval megkenten vagy tökmagolajba mártottan,de ígéretet kaptunk, ha feléjük látogatunk akkor nagyszerű programokban lesz részünk.

Voltak kiállítók, akik az időskor napjait szeretnék mozgékonyabbá tenni az arra rászorulóknak.



Azért a fiatal vállalkozók seregszemléjéről a kézművesek sem hiányozhattak, természetesen itt volt a VígArt, ahol fantasztikus horgolt ékszerekkel ismerkedhettünk meg. Nem szabad elfeledkeznünk a furfangos táskákról, amiknek köszönhetően az egyes más tulajdonát eltulajdonító emberek igen érdekes meglepetésben részesülhetnek, magyarán hamarabb észrevehetik a csalafintaságukat, mint ahogyan azt ők gondolnák. Voltak még kötött pulóverek, amit díszként viselhetünk, vagy a vásár egyik díját megnyerő lovasöltözéket, akár hétköznapi alkalomra készítő vállalkozást is megismerhettünk. Úgy vélem az V. Junior Expó már kezd felnőni a feladatához, hiszen egyre több vállalkozót mutat be, s remélhetőleg segítségükkel a fiatal vállalkozások is jobban el tudnak igazodni a vállalkozások életét megszabó erdőben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése