2013. szeptember 6., péntek

Végvári vígasságok 2013. augusztus 18.

A lányomnak vasárnap volt fellépése a hastánccsoporttal a Végvári 
Vígasságok idején. Én pedig Várbaráti Kör tag vagyok, így a vigasságok idején egy napra kaptam tiszteletjegyet, hát persze, hogy akkor használtam fel, amikor valami kötődésem is van. Ahogy odaértünk a várhoz, kezdődtek a bonyodalmak. A lányom mint szereplő, természetesen bemehetett, nekem azonban a tiszteletjeggyel oda kellett fáradnom a kasszához, hogy kaphassak egy karszalagot. Mire erre sor került, közölték velünk, hogy nem mehetünk be a Varkoch-kapun, mert most van az ostromjelenet, s a mi járkálásunk balesetveszélyes lenne. Szíveskedjünk a hátsó bejáratot használni. Tehát usgyi a várlépcső, az aluljáró, majd az Ostrom utca, s miután már majdnem a Gárdonyi-háznál járva el is érhettem a hátsó bejáratot. Először mentem a Kazamata bejárathoz, mert ott volt a csoportnak fellépése, de meg is kaptam az információt, hogy a táncra csak a csatajelenet zárása után kerül sor. Nem volt mit tenni beálltam én is a nézők közé, s éppen akkor cseppentem bele a jelenetbe, amikor Mekcsey-t áruláson kapják. Egymást követték a jelenetek, természetesen a csatajelenet volt a fő attrakció, egyrészt a résztvevő hagyományőrző csoportok száma miatt, másrészt a felvonultatott korabeli haditechnika végett. Durrogtak azt ágyúk, elsültek a puskák, csattogtak a kardok. A megfelelő alapzaj nem maradt el. Hamarosan „sebesültek” feküdtek a „csatamezőn”, s Dobó ünnepelhetett a várbéli néppel. Nem maradhattak el természetesen a mai kornak megfelelő beszólások sem, sajnos nem emlékszem mindegyikre. Az egyikre azért mert az már klasszikus, amikor a török megy Dobóhoz, hogy ő úgy hallotta, errefelé van jó bor a pincékben. Dobó aztán megkérdezi,: Mi van török, átkeresztelkedtél? Válaszol a török: dehogy keresztelkedtem én át, de a pincében sötét van, s ott nem lát Allah! A másik már tényleg inkább a mai kornak felel meg.
Dobó és Sárközi találkozik. Üdvözlik egymást, majd így szól Dobó:
-          Hej, Sárközy gyere velem Franciaországba, itt úgyis csak cigány – bocsánat roma – maradsz, de ott még elnök is lehet belőled!











Miután befejeződött az ostromjelenet, már mentünk is a Kazamatához. Itt a fellépést össze kellett egyeztetni a csoportok vezetésével is. Így két csoportnak szerencséje volt, mert az idegenvezetés mellé hastáncbemutatót is kaptak, az egyik csoport a csoportos táncokat láthatta, a másik pedig a szólótáncokból kapott bemutatót. A fellépés után autentikus környezetben fényképezkedés következett körben, a várban. Lassan azért a lányom is átöltözött.



A fellépés után néztünk szét a várudvaron, s tettünk egy sétát a Gótikus Palota elé is. Most is eljött a csúcsos süveges körhintás, aki vesszőkosarakban forgatta meg a gyerekeket. A kisebb gyerekek élvezték, a szülők körében nem aratott egyöntetű sikert. Nem csak ez az egyetlen lehetőség volt azonban a gyerekek szórakoztatására, horgászhattak is fa halacskákkal, Jenga torony bontását is kipróbálhatták vagy a labirintusban vezethettek golyót mágneses toll segítségével. Nem messze innen póni lovaglás volt, valamint célba lőhetett íjjal bárki vállalkozó kedvű ember.

Vásároltunk természetes alapanyagú szappant, majd valami ennivaló után néztünk. Mivel kenyérlángost én is sütöttem már otthon így inkább a juhtúrós lepényt kóstoltuk meg tejföllel, lilahagymával és sült bacon szalonnával. Fenséges volt. Ennek elfogyasztásához kerestünk volna egy kis ülőhelyet az árnyékban, de a padok mind foglaltak voltak. Így a Képtár épületének lépcsőjére telepedtünk le. A Gótikus Palota előtt korabeli fegyverbemutató volt, tehát az étel elfogyasztása meglehetősen nagy hangzavarban történt. Közben odatévedt hozzánk egy hostess is, aki egy kérdőív kitöltésében kérte segítségünket a várjátékkal kapcsolatban. Mindketten készségesnek bizonyultunk ebben a tekintetben. Én ilyen kérdőívet már az elmúlt évben is töltöttem ki. Alighogy befejeztük a kitöltést egy hagyományőrző csoport foglalta el mellettünk a helyet, aki Ahmed pasa imádására szólította fel az embereket, cserébe a pasa megáldja őket. Beszervezték a lányomat is, majd miután megtörtént az eset, az pasa szolgája felkapta a lányomat, s inalt is vele el, imitálva, hogy a háremben a helye. Persze csak a képtár oldaláig szaladt el, mindenesetre a lányom élvezte, s később örömmel mesélte el otthon is.

A végére a vár Dobó bástyája mellett sétáltunk le városba, majd hazafelé.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése