2013. június 20., csütörtök

Amatőr gombabemutató I.


Egy héttel ezelőtt a volt kolléganőm jött ki az osztályával a "Csevice" Erdei Iskolába. Este kijött hozzá egy kollégája is, aki rendszeresen túrázik és a gombákat is eléggé jól ismeri.
Másnap kora reggel felkelt, s szétnézett a környéken, milyen gombákat lehet találni. Az idő a gombáknak nagyon kedvezett, hiszen hűvös, borongós és esős volt, tehát a gombák szaporodásához minden adva volt. Be is rendezett egy gyors gombabemutatót, amit most megosztok veletek is. Szépen elővettünk egy nagy csomagolópapírt, s azon fakéreg és mohák társaságában lettek a gombák elhelyezve. Alattuk a nevük, valamint a mérgezésre utaló jelzés (koponya és csontok).

Párducgalóca
Akárhogy is nézzük, szám szerint az akkori pillanatban a galócafélékből volt a legtöbb. Ezek nagy része mérgező kisebb-nagyobb mértékben. Amiket láttunk a környéken a párducgalóca volt a legveszélyesebb, a szakirodalom szerint idegmérget tartalmaz, hallucinációkat okozhat, súlyosabb esetben halálhoz is vezethet. Jellemzően szürkés, sötétbarna kalapú gomba, rajta világos burokmaradványokkal. Ezek csak gyengén tapadnak a kalapra egy nagyobb eső lemoshatja. A szakirodalom szerint összetéveszthető a piruló galócával, aminek a kalapja világosbarna színű ugyanúgy világos burokmaradványokkal. A lemezének a színe különbözteti a piruló galócát a párducgalócától, az előbbié leszedés után rózsaszínűvé válik, míg a párducgalócáé fehér marad. Amiket én láttam, azoknál a kalap is jellemzően másféle volt. A piruló galóca ehető, de a szakértő szerint, jobb, ha a galócákat hagyjuk.


Piruló galóca

Ugyancsak lehetett találni a szintén mérgező citromgalócát. Ennek a kalapja zöldessárga és burokmaradványos, de ezt is könnyen lemoshatja az eső, s akkor összetéveszthető a gyilkos galócával, illetve egy ehető gombával a sárguló kalapú ehető csiperkével. Az első esetben szinte mindegy, mert mindkettő mérgező, de a második miatt nem árt vigyázni. Véleményem szerint, ha valaki csak egyféle gombát keres és szed, azt is csak az általa ismert fogyasztható (teljes érésű változatban) akkor nem lehet nagy baj. Egyszerűen, ha bizonytalan vagy benne, akkor ne szedd le. Inkább legyen kettővel kevesebb gombád, minthogy esetleg a gombaszakértő az összes példányt kidobja a kettő rossz miatt.


Növendék piruló galóca

Ekkora lett a kicsi gömbből!


6 megjegyzés:

  1. Vajdaság nem éppen a gombákról híres, ezért többségünk nem is ért hozzá, szép ismertető és bemutató, jók a képek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Nem ismerem a Vajdaságot ebből a szempontból, de szerintem gombák mindenhol lehetnek, csak azt nem tudni milyenek!

      Törlés
  2. Végre ideértem! Vigyázz, mert a gombák könnyen "megfertőzik az embert"! Én például nekik köszönhetően egész jól elvagyok horgászás nélkül is. :) De viccet félretéve, jó képeket hoztál, jó kis írással. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekszem! Hogy megfertőznek, annyi mindent jó lenne csinálni, de egyszerűen kevés az idő, néha úgy sajnálom, hogy a nap csak 24 órából áll.

      Törlés
    2. Semmi gond! Ismered a mondást: -ha a 24 óra kevés, hamarabb kell felkelni. :)

      Törlés
    3. 5 órától hamarabb... majd igyekszem! :)

      Törlés