2013. április 29., hétfő

Költészet napja a Varázstoronyban ! Camera Obscura

Most pedig elérkeztem egy kis ismétléssel a 100. bejegyzésemhez. Igyekszem folyamatosan bővíteni, de nem mindig jut rá időm. Most is már két hete voltam ezen a programon. Ha nem írom le szinte azonnal, akkor elfelejtem a felét. De sajna ahhoz is idő kell, ráadásul akkor friss az élmény később már megkopik! Most azért ez nem látszik, mert ezt folyamatosan írtam szinte két hete, de naponta csak keveset. Elég a bevezetésből íme a Költészet napi látogatásom!

Április 11. a Költészet Napja. Jeles költőn születésnapját ezzel is ünnepeljük. Az EKF Varázstornya érdekes módon szervezet köré programot.

Úgy gondoltam részt veszek rajta, hiszen így bejuthatok szinte mindenhová, s mivel az EKF Gyakorlóiskolájában dolgozom, így nem is kellett fizetnem érte. A gyülekező 14:30-kor volt. Az ebéd utáni mosogatásból alig értem le, de aztán kiderült még várhatok is egy kicsit, mert csak 3 órakor indul a csoport fel a toronyba. Addig én elmentem egy kicsit körbe az emeleteken fényképezni, miután megkóstoltam egy kis Panyolai elixírt a birsalmaféléből. Nem mondom, finom volt. Aztán majdnem addig elnézegettem, hogy lemaradtam a csoporttól, s megdönthettem a 7 emelet lépcsőzési rekordját. Éppen felértem a Varázsteremhez, amikor mondták, hogy még két emelet, mert a Camera Obscura-ban kezdünk. Levegőt alig kaptam, de azért felértem, csak kicsit lett melegem.

Beléptünk a kicsi terembe, ahol gyorsan hallhattunk egy rövid tájékoztatást a szerkezet történetéről, működési elvéről. Akit érdekel, itt megnézheti. Az asztal még mindig az eredeti, amit Hell Miksa terveztetett és szereltetett be. Működési elve nagyon egyszerű, két tükör által leképezett képet szinte diaképként vetít ki az eredeti asztal fehér felületére. Lehet változtatni a tükrök helyzetét, dőlésszögét, s ennek megfelelően változik a kép is. Az asztal magasságának változtatásával élesíteni lehet a képet. Természetesen jó időben fényes élénk színű kép tárul elénk, de borús időben a kép is eléggé szürke. Ha jól emlékszem, akkor Európában talán csak az egri működik a megépített 3 közül.  Vonzóvá teszi a kirándulást, az Egerbe érkező idegeneknek ez a kuriózum.

Az eredeti asztal

Szerencsénk volt, mert sütött a nap. Én eddig ott 2-szer jártam, de egyszer borús volt, egyszer pedig esett az eső. Eddig egyszer próbálkoztam fényképpel, akkor nem, de most azért sikerült néhány.

Tehát mondtam, hogy a programot a Költészet Napja köré szervezték, ez itt azt jelentette, hogy azokat az épületeket néztük meg, ahol valamilyen jeles költő vagy író élt, lakott, tanult vagy alkotott. Aztán pedig az ő Egerrel kapcsolatos művéből volt felolvasás.



Most mi is ezzel járunk körbe a városban. Elsőként a Foglár utcai Hittudományi Főiskola épületénél időzünk el egy kicsit. Itt alapítottak legkorábban jogi képzést, ahol tanult, a későbbiekben tanítóképző lett. Itt nem is egy híres személyiség fordult meg. Jeles költőnk Petőfi Sándor is ellátogatott ide s a papokkal jól elmúlatta az időt. Egri tartózkodását versben is megörökítette, amiben a jóféle egri bort is megemlíti.





Az egykori jezsuita gimnázium épülete után a Bükk hegységre nézünk Szarvaskő felé. Hosszabb volt az út a két település között, amíg volt püspökünk át nem vágatta az Eger és Szarvaskő között húzódó hegycsoportot. Azóta ezen keresztül tudunk eljutni a községbe.


Az előtérben feltűnik az un. rác templom. Az alatta lévő épület annak idején Vitkovics Mihály egri születésű költőnek adott otthont. Most egy Vitkovics emlékszoba van kialakítva az épületben. Innen már írtam egy ismertetőt, itt olvashatjátok.





Gyorsan megérkeztünk a várhoz, azonban itt nem maga a vár az érdekes, hanem a felette megbújó lakóház, amely a város leghíresebb írójának, Gárdonyi Gézának adott otthont. Leghíresebb művében az Egri csillagokban emlékezik meg a városról, és annak török ostromáról. A városban egy középiskola és a színház viseli nevét. Barátja Bródy Sándor szintén sokat alkotott itt, a város a Megyei Könyvtár nevében is megemlékezik róla. A két írónak az Érsekkertben a Múzsák ligetében szobrot is állítottak.


Gárdonyi Géza színház
Bródy Sándor Megyei Könyvtár












Egri költő volt még Kálnoky László, akinek emléktábláját a Telekessy utcában őrzi egy ház, ezt rálátás hiányában ki kellett hagynunk. Így körbeértünk a városban, kicsit hamarabb, mint annak idején én a blogírás kezdetekor, s megismertük a város néhány épületét irodalmi szempontból.

Lefelé menet kinéztünk még a teraszra, ahonnan alulról is láthatjuk azt a kupolát, ami a Camera Obscurát rejtette. Innen a Varázstorony planetáriumi részébe mentünk át, amit az érdekes fizikai bemutatók mellett alakítottak ki.

4 megjegyzés:

  1. Ezt feltétlenűl látnom kell ! Köszönöm, hogy megtudhattam tőled, hogy a valóságban megtapasztalható :-))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Ne felejts el szólni, ha jöttök, akkor talán össze is találkozhatunk személyesen.

      Törlés
    2. Nekem is! Mármint látnom kell. Mehetek vissza Egerbe. Már csak a kérdés: mikor? :)

      Törlés
    3. Látod, látod, talán jobban kellett volna egyeztetni, amikor errefelé jártatok. Én biztosan megmutattam volna. A fősulin a jegypénztárnál már megkérdezték tőlem, hogy véletlenül nem idegenvezető vagyok, annyi vendéggel mentem már viszonylag rövid idő alatt.

      Törlés