2013. február 19., kedd

Svájci utam - Genf



Palais de Justice
Place du Bourg-de-Four
Most egy kicsit visszalépek az időben. Annál is inkább mert a nyári és a téli utazás teljesen különbözött egymástól, s nemcsak az időjárásban. Azt azonban most is megmondhatom, hogy mindkettő élvezetes volt.
Amikor 2006-ban megérkeztünk Zsófi és Zsolt(a barátnőm lánya és férje) fogadott minket a repülőtéren. Mindannyian együtt mentünk Genf belvárosába a Place du Bourg-de-Four-ra magyarul az óváros leghangulatosabb terére


St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális
St. Pierre katedrális

St. Pierre katedrális Calvin széke

Ez a kút a belvárosi utunk első állomása volt. Innen megnéztük Kálvin János Auditóriumát(előadótermét), a St. Pierre katedrálist, ahol genfi élete során nap, mint nap prédikációval kezdte a reggelt. Itt láthattuk Kálvin János székét is. A katedrális tornyába fel lehet menni természetesen nem kevés lépcsőn, s onnan igazán szép kilátás nyílik a Jura hegységre, a Genfi tóra Jet’deau-vel, a városközpontra.

Auditorie de Calvin

Auditorie de Calvin belső

Első francia szó, amit megjegyeztem „Bonjour” Jó napot! A második sem sokat váratott magára, de ez angolul is ugyanúgy van leírva(csak lehet nem használatos), s egy kút mellett bukkantunk rá. No potable – nem iható! 

A templom után a téren ültünk egy kicsit, s megettük a magunkkal hozott szendvicset. Közben zenét hallgattunk az ott játszó előadóktól. Ők aztán szépen körbejártak a hallgatóságnál, s adományokat gyűjtöttek. Aprópénzem a svájci frankból akkor még nem volt, így forintot kaptak, ugyan szerintem azt sem tudták milyen fizetőeszköz, de talán eltették emlékbe, vagy ha ismerősük erre tévedt akkor odaajándékozták neki.

Séta közben egy játszótéren vezetett át az utunk, s a lányom és Zsófi már megálltak egy kicsit szórakozni, s a mellette lévő ivókútból inni.

Hamarosan kiértünk tópartra az Angolkerten keresztül. Ennek a közepén szökőkút frissíti fel a levegőt. Most következett a Jet’d eau. Tényleg jól esett a melegben a kellemesen hűtő vízpermet, az ifjúság nagyon élvezte, hogy a permet alatt szaladgálhat. A tóparton továbbsétáltunk, majd leültünk s a lábunkat belelógattuk a vízbe. Kellemesen hűtött, s közben odajöttek a hattyúk, vadkacsák és a vízityúkok is. Már csak a virágóra maradt ki a gyors városnézésünkből, amit szintén az Angolkert bejáratánál találtunk meg.

Jet'd eau a katedrális tornyából

Lac Leman

Jet'd eau

Virágóra

6 megjegyzés:

  1. Eddig is sejtettem, de most megrősítettél abban, hogy ezt az országot is látni kéne. Nagyon szépek a fotóid !!!

    VálaszTörlés
  2. Engem az lepett meg, hogy némely épület képe akként hatott rám, mintha már álltam volna előtte! Pedig nem, csak igen nagy a hasonlatosság a hazaiakkal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, fel lehet fedezni némi hasonlatosságot!

      Törlés
  3. Sajna! Kiírtam az üzenőre is, hogy rám akadt egy spam robot. Naponta becserkész több alkalommal is és elhelyez egy angol nyelvű linket, ami különféle szépítkezési cuccokat meg tevékenységeket forgalmazó és végző oldalra kalauzol. Hát a kis ...! Jó vagyok én ilyen randának is! :))
    Nyilván! Még így képről sem tűnsz robotnak: :)) Van jobb ötleted kizárni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. - Beírom én, azon ne múljon! Ha valaki meg van elégedve magával, akkor hiba nincs! És egyáltalán nem neveznélek "randának"!

      - Látnál a valóságban! Olyan robot-dumát, -mozgást levágok hogy a Csillagok háborújából C-3PO is megirigyelhetné! :)))

      - Sajna az én tudásom ehhez nem elegendő, talán találok magamtól okosabbat!

      Törlés